Mivel tehetünk egy medencét, játszóteret vagy erkélyt igazán dekoratívvá?

Szerkesztőségünk azt a kérdést kapta, hogy mégis mi az, amivel igazán dekoratívvá lehet tenni egy medencét, erkélyt vagy játszóteret. Nem könnyű a téma – hiszen, alapvetően kijelenthető, hogy ebben a három fogalomban szinte semmi közös nincs.

Megvizsgáltuk az összes lehetséges módot, és végül arra a következtetésre jutottunk, hogy egyetlen módja van annak, hogy mindhárom részt megfelelően ki lehessen dekorálni: ez pedig a műfű használata.

Miért éppen a műfű?

Azért, mert a műfű kiválóan alkalmas arra, hogy bármelyik helyen használjuk – sőt, kifejezetten gyártanak is műfüvet mindhárom használati helyre.

A műfű medencében kifejezetten praktikus, mivel a víz alatt rendkívül jól mutat, vagy a medence mellett, és még a klóros környezetben is korlátlan ideig eláll. Nem tesz benne kárt a vegyszeres víz, sem pedig az égető nap, amit a legtöbb pázsitféle hetekig sem tolerálna.

A játszótereken a fű nagyon gyorsan megy tönkre. A gyerekek ugrálnak rajta, sokszor kiássák, és rengeteg alkalommal van olyan is, hogy a játszótéren a füvet egész egyszerűen eltávolítják. A műfű márpedig nem ilyen. Az soha nem fog kimenni csupán azért, mert a gyerekek játszanak rajta.

Az erkélyen sokszor a sivárság, silány hangulat az, ami igazán feladja a leckét a lakás tulajdonosoknak. Az ember már ki sem akar menni az erkélyre, és mindenki csak utál ott lenni… De azok az emberek, akiknek műfű van az erkélyén, kizárólag pozitívan vélekedtek a műfűről. Szerintük remek befektetés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.